Veres Pál asztala

I.

Elfelejtett vasúti rézsűkön

jég eső nyílhegyeivel

vési csupasz fejünk,vállunk

fekete kendő-magány

tépett sebeiből vér szökken

elszálló sirályok csőrében

csiilog daloló lelkünk.

II.

Rózsaszín pünkösdi rózsákkal

virágosszék a te jóságod

bazaltos lejtőiden érjenek

hamvas szőlőfürtök,

naplementékben

harmatos csillagok

hulljanak botolva

lábaink elé a vízbe.

　Kis Imre:Isten háta mögött

Isten innen messze lakik,

már fel sem tűnik hiánya

A csaillagszőrű lovak itt

belegebednek a sárba

Irigy,kapzsi emberek

pénzhegyek tetején félnek

Topognak,szídják a szomszédokat

habzsolva fogyasztja élnek

Átlép fölöttük az idő.

Fiaik szétfutottak a világban,

történelemmé kövesedve

ültök a halál pitvarában.

Suhai Pál:Ki adni nem tud

Mind nyomorult,ki adni nem tud.

Torz képpel ezért fosztogat.

Vagy bújik önnön éjjelébe,

mint erdőn vérezve a vad.

Ki adni nem tud,maga párja.

Szegényebb úgy lesz,hogyha kap,

hiszen csak újabb tartozással

lehet,s lesz most már gazdagabb.

Fordított koldus,utcasarkon,

aki csak azért kéreget,

hogy adna fillérért cserébe

akármit,gesztust vagy hitet.

Száműzött lélek,önnön árnya,

élők közt bújdosó halott,

tekintsen rá,ki él még,lássa,

Cserényi Anna (7.o.):Az utca

Fölkel a hold a csillagokkal

ráborul az est az utcákra,

sötét tereken végig-

hallatszik a kutyavinítás.

Össze-vissza macskák kóborolnak,

tücskök,békák énekelnek,

de amikor fölkel a Nap

elhallgatnak.

Visszatér a mindennapi.

1995-ben/Országos versenyen III.helyezést elért vers munka.