K.Pál János:
Hatni harc nélkül,tegnap is ma is
(filmnovella)
Csillogó szemű szerelem.Dudazengésben,égzengésben mindenki rörmmel táncol a kertek alatti réten.
Hazalátogató emigráns férfi hétfőtől-vasárnapig tartó,falumtól örökre búcsúzó tárogató dallamában,a szél
erejében,hide vizes vödrömet merítem az emlékezés harminc méteres kútjába.
Igyunk a győzelemre és bajaink kiagyalóira,kik fekete föld alatt,puha párnán pihennek.
Ne takard el könnyező szemedet!-Köszönöm,hogy hallgattál rám!Az áruló főbe lövi magát…Hány
áskálódó birka van minálunk,diktátor és alattomos tolvaj szolga?
Most letolt gatyával könnyebb híveket szerezni,mint Veres Pálné gondolataival.
A nap felé éneklünk,kiáltunk,sóvárgunk ősrégi lelkünk hullámhosszán.
Integetünk utolsó szerelmünknek a kövesi kőzúzalékkal felszórt peronon,míg tolató vagonok keserű
mozdony-füstje csap kipirult arcukba,és sietve elhagyjuk az állomást.
Összeragasztjuk a szétvert diktátorok gipszfejét,s berakjuk őket divatos retró múzeumba,hol az emlékezők
sírása és Beethoven IX.szimfóniája egyszerre szól.
A sztálini diktatúrának 42 millió áldozata volt SzovjetOroszországban.Köztük magyarok is több ezren.És a
Rákosi-Kádár korszakban?
Az ő arcaikra nem emlékszik vissza senki.Ne felejtsük el őket!Mi marad meg belőlük?Egy teljes évszázad
döbbenete,az emlékek lepergő rövidfilmjei,valakinek kedves hangjuk,tangóharmónikás dallamuk,szívet
zengető letört virágú életük,tétova mosolygásuk,árván maradt gyermekökben tovább örökitő génjeikben.
határozott férfias mozdulatok,vizet adó két kezük,kérges tenyerük simogatása,bátoritó szavuk,s az intelem:
Légy jó!És„Ne engedj a fejedre szarni,van neked szád is!’
-„Legyetek jók,ha tudtok,a többi nem számít!”(filmzene)
-A focipálya (életünk színtere)nagy,nem látja át az agy.
A fasiszta-kommunistakapitalisták-manipulált tömegek közötti agressziója újra felbukkan
hétköznapjainkban,a média ismétlő sugalmazásában.Néhányan ráültök a gonoszság küllős kerekére,s
pörgetve kicsináljátok azt,akinek nem tetszik a képe.
Ma is így van ez barátaim!
Lassan áramló folyók ölén középszerűség hever,tehetetlenkedik.
-Az idő nem sürget,csak maga időjelző úr!
-Ég veled Tinocska!Nem tartott sokáig.Isten áldjon!
Az érintetlen természet rendjébe beleavatkoznak durván és normálatlanul.
TÓVIK BŰZLIK A SZENNYVÍZTŐL.
Kreutzer-szonáta szól az ajtó mögül,egy fél szempár tekint ki a párducbőrös szék mögül,befejezetlen marad
a dallam.Zsalugáteres ablak,ajtó csapódik.
Valaki távozik a kéményen át az élők sorából,bózsikként.
-Kedvesem parkolópályán sír,teli holdvilágos ég felé bámulva.
-„Senkire másra nem szabad nézned,amíg az én kenyeremet esze!”-mondja anyád.
Gyertyák imbolygó lángjai vaksötétben,peregnek száraz homokszemek.Kis-és nagyharag egyszerre
kondulnak,bevégeztetett.Kalapok rezegve lécsőn mennek felfelé,valaki követ fekete fejkendőben.Kapuban
féllábon álló ˇgólya” kelleti magát.Siklanak gondolák,vöröshajú lány a Rialtón.
Kedvesem sóvárgó nézése titokzatos mosoly a szívemben.
Egy évi gyászmunkában el kell,hogy felejtsem őt.
A híd közepéről kitekintve,fotografáló gépem blendéjébe pillantva varázsos panoráma tárul elém.
Szivárványos nyári záporeső tócsákat tükröz fekete utcaköveken.
Mandolin,gitár,harmonika vidám nevetés kíséretében szól a Földközi-tengeren át.
-Brávó!Brávó!Brávóóó!
Csodálkozó dióbarna szemek,művészi,vékony ujjak,mit megfogni nem merek.
Nyomasztó sirokkó-halál Velencében.
Elővigyázatossági rendszabályok:FERTŐTLENÍTÉS!
Kacagások a Varietében,Operába és a Zeneakadémián.
Háttal megy neki az oszlopoknak.Halk hangú harangszó reggelente az árkádok alatt,fehér,fekete,szürke
galambok totyognak a szemetes téren ennivalóra éhesen!
Átváltás márkáról-lírára,-euróra,halálról-életre;életről-halálra.
Próbáltam telefonon megkérdezni fertőtlenítik-e szülőfalumat?
-Megtudnám miért?-kérdezte egy mosolygó tisztviselő.
A kolera és rák elindult hóditó átjára Csernobilból Lengyelbe,Palermóból-Nápolyba,most Mahunce és
Vanyarc következik.
Egy hajó elfeketedett az irigységtől,kapzsi lett a kapitány,selye, zsinóron vezeti őt egy meztelen diktátornő.
Zárlat lesz,akárki meglátja!Patkányok hagyják el a süllyedő hajót!-kiabálva hangosan szócsövébe egy
rikácsoló kommunikátor.
-Mit tanácsol a veszélyre?
-Utazzék el!
-Könyörgök!
A forró leheletű szállodában végeláthatatlan falak mentén fehér pántlikás lányok,bokharai színpompás
szőnyegek foszló,repedezett szélein megyek álmomban tovább.
-Óh Istenem hová jutottam?
Mindenki a természetes hajszínét vállalja be,-ha temeti-ne piperkőc módjára.
Egy villogó kézitükörbe pillantok! A séróm jó lesz?
Borbélytól a hajvágást kérek.
-Uraság a fordítottja a lényeg,annak ami.
Kitekintve ay ablakon házak kéményei ringatóznak eltűnő hullámok múlékony tetején.
Újra szűk utcákon sétálva látom,füstölik málladozó épületek falait.
Fehér kabátos csuklyás orvosok menekülnek,foszló falragaszokat lenget a szél.
Az ember és művész belső mosolya>fennköltség.
Az öregség örökös fájdalmában a tisztátalanság,békétlenség,elhanyagoltság,fösvénység,szívtelenség
egyeseknél.
Nagyanyám,édesanyám bölcs mosolya az aranykeretes fotográfiánkon…
-Jó reggelt!
-Fizetem a számlát és utazom sámánok találkozási helyére,oda,ahol”tangótangóharmonikaszó méri a messzeséget őseink sírdombjai körül.”
Szárnyal egy női szoprán ének valahol.Keresem,kutatom forrását az első szerelemnek.
Tengerpart dűnéjében süpped vándorló lábam,valamikor el kell mennem.Fekete sátrak sziluettjei a fehérlő
parton.Keresztbe csíkos ruhájú férfiak tanakodva húzzák lábukat,feléjük lóduló hullámok robajlanak,míg el
nem nyeli őket a dal és az elmúlhatatlan tengeri kékség.
Gyermekek birkózva gurulnak eléd-feléd.Hirtelenjében fekete kávévá válik a tengervíz.Hallgatom csendjét,
az óramutató zörgő járását,szeceszziós imamalmok zsongása fülemben.
Élnem döbbenetes és rettenthetetlen.
Száz hegedű lószőr-vonója zizeg a szélben,kalapom elgurul leesve fejemről a pofontól vagy a széltől?Ki
tudja már?
A szöveg lefedi a zenét.Kérdőjel,idézet és a többi talán kimerültség,s reggelre nehéz az ébredés otthon.
Ha egy nő bekerül a képbe,két régi jó barát biztosan összeveszik.Befogadás és feloldozás ellentét párja
gyűrűzik titkolózó szerelmesek között.Országos versenyen első,gyönyörű népi ének szárnyal pünkösd idején
terényi akác-illatos erdőben.
Szállást keres mindenki,de az idegen átutazó („gyüttment”) sem találhat itt megértésre.Nincsen ki befogadja
becses,kiművelt személyiségét.
Legalább ti emberek álljatok le beszélgetőtársnak!A ti hitetek cselédjeivel jót cselekedjetek!Lágyítsd meg a
hajthatatlanokat!A diktátor hajlamúakat vigye el a sirokkó!Isteni láng eméssze el kétkedéseiteket!
Ébreszd fel magyar lelkedet!Szeretettel teli szívet és befogadással teli hajlamot kérek tőletek!Szárnyaljon
hazánk felett a titokzatos képzelet!
Bizottság-igazság szaglászat indul és elmismásol mindent.
-Most aztán törődnie kell velem,mert senkim sincs és nem is lesz soha.Kócosom,drágám.
A reménység,bátorításul beköltözik szívünkbe és éveken át biztat.
Várok rá naponta.Hátha ideér,mellém szegődik hű társnak és együtt járjuk a világ útjait örök időkig.
Sosem láthatjuk tisztán,milyen törékeny jóság a szeretetteljes boldogság,ha megtapasztaltuk…
Kovács Pál:Csernobil után /Észak-Magyarországon/
Fenyők rézvörös teste fehér dértől szakállas izotóp-temető szivárog jövője hideglelős bánat. Elviszi sorban a férfiakat kutyák vonyitanak égre torkot égető pálinka asszonyok utolsó menedéke. Antenna-gólya féllábon kémlell a béka-mentes határt pincék hüvösében,álmában boltosunk kínjában kiált. Fluoreszkál a villanydrót elköltöző fecskék tanyája beszögezik kintről az ablakot berliner-kendő csúszik a tájra. "Hibás gyermekek"szemei- hamvas szilfák máglyában égnek tavi fodrozásu kápolnák harang-zugásban seregélyek. Minden betegség felbukkan mint ködből ezüst denevér ránk rogyasztja az eget ultrahangú Szent Sebestyén. Összekuszálva minden szál bogozhatjuk itélet-estig derékba roppannak szál fenyők másviláguk vére kitetszik. Más napunk és más holnapunk félszines cserék,tranzakciók,szeszélyek Eltünnek-e vajon nyomtalanul mély izzásu tartós szenvedélyek? 2000.04.11.